Szeretettel üdvözöllek Kedves Látogató!
Rengeteg áldás és csoda vesz minket körül, csak tudatosnak kell lennünk, hogy meglássuk:
Üzenet Ching Hai Legfelsőbb Mestertől:
Minden évben kivágunk 99 millió fát és leöblítünk a toaletten 80 milliárd USA dollárt. Ez árt a környezetnek és az anyagi helyzetünknek. Íme néhány alternatíva:
Minél kevésbé zsákmányoljuk ki a bolygót, annál jobb nekünk. Bármi, ami jobb a környezetnek, az jobb az egészségünknek és jó szerencsét hoz.
A papírgyártás során még vannak vegyszermaradványok a papírban. A konyhai törlőpapír és a WC papír nem olyan “tiszta”, mint gondoljuk.
Invesztálj az esővíz összegyűjtésébe és hasznosításába, és kérdezd meg azt, aki tudja, hogyan segítsen neked, mert hosszú távon az környezetileg és anyagilag nyereséges, hiszen az esővíz “tökéletes”, a csapvíz pedig általában tele van mindenféle vegyszerekkel. Minél kevesebbet használunk, annál jobb a környezetnek és nekünk. Ha kell, használj egy darab ruhát (vagy hajtsd duplán) az esővíz szűrésére, és forrald fel ivás előtt. Ha van nagy úszómedencéd, ahelyett ott gyűjtheted az esővizet, és rákötheted a fő vízvezetékre, hogy mindenhez azt használd. Jó lenne, ha a szegény emberek támogatást kapnának az esővíz összegyűjtéséhez.
Legyen áldott mindenki, aki törődik ezzel.
Legyél leleményes bármilyen környezetbarát módon.
(Maga Ching Hai Legfelsőbb Mester ezt teszi, bárhová megy, ahol csak meg tudja tenni.)
Ha úgy érzed - ez a világ túl durva Neked, belefáradtál, kereső vagy, nemes lelked Istent keresi, szeretnél kikerülni a fizikai világban életről-életre bukdácsolásaidból - akkor érdemes a legerősebb és leggyorsabb módszert választanod:
Ezt a kedves kis kiadványt ingyen letöltheted innen:
http://www.kozvetlenkapcsolatistennel.hu/
pontosabban:
http://www.kozvetlenkapcsolatistennel.hu/spitan_konyv_sample.html
Sajnos egyre gyorsabban közeledünk egy ökológiai és környezeti katasztrófa felé, fogy az időnk és tennünk kell valamit... és gyorsan, ha azt akarjuk, hogy élő maradjon ez a csodálatosan szép bolygó! Egyénileg is tehetünk érte - ezért is jött létre ez az oldal, kérem nézze meg ez oldalt és előadásainkat:
Vegán: A leggyorsabb út egy hűvösebb bolygóhoz
http://www.globalisfelmelegedes.info/index.php?option=com_content&view=article&id=489:vegan-a-leggyorsabb-ut-egy-hvoesebb-bolygohoz&catid=30:vegets-tm&Itemid=42
Vegán - a tökéletes megoldás
http://www.globalisfelmelegedes.info/index.php?option=com_content&view=article&id=505:eladast-tartunk-a-vegetarianus-fesztivalon&catid=27:ltals
Ezen az oldalon láthatod mennyi időnk van -"Még megmenthetjük a bolygót" - sor alatti piros számocska...(sokkoló)
WebTV: www.SupremeMasterTV.com/hu
Website: www.globalisfelmelegedes.info
Egy kis sertésinfluenza:
http://videa.hu/videok/allatok/malac-hapci-kell-nekunk-1.-1918-allattartas-betegseg-P9N7vxvrD2aMWXyG
"Az a gabona, amit 2008-ban a haszonállatokkal etettek fel, a világ élelmiszerhiányát 14-szeresen fedezné."George Monbiot brit tényfeltáró riporter
Kedvenced a Meki?
http://mccruelty.com/
Mit jósol a NASA 2012-re? (6 perc 25)
http://videa.hu/videok/tudomany-technika/mit-josol-a-nasa-2012-eszaki-sark-globalis-felmelegedes-um18aZfRArJ2rqTH
Mit mond a Világ politikai és VIP Elitje az éghajlatváltozásról? (7 perc)
http://www.youtube.com/watch?v=qBpfQCQjLtk&feature=channel_page
Dr. Hansen, a NASA Goddard Űrkutatási Intézet Igazgatója a klímaváltozásról (13:16)
http://videa.hu/videok/tudomany-technika/dr.-hansen-a-klimavaltozasrol-bolygo-james-globalis-felmelegedes-jMsN51Z1FvjfN2Ei
Ne a klímán, az étrendeden változtass! (6:34)
http://www.youtube.com/watch?v=8Q4rdx7frHM&eurl
Amit eltitkolnak a húsevésről, Joaquin Phoenix filmje: (1ó 35perc)
http://www.globalisfelmelegedes.info/index.php?option=com_content&view=article&id=453
Kedves Barátom honlapja, ide is érdemes ellátogatni:
http://aprocskaszellemifeszek.com
És végül, de nem utolsósorban itt sok-sok fincsi kajcsi receptet is megtalálsz, azokat is, melyekkel vega fesztiválokon ingyenes kóstolókkal kínálgatjuk a kedves látogatókat.
Legyél zöld, legyél vegetáriánus - hogy időben megmentsük a bolygót!!!
És még egy videós link:
Ezeket is érdemes elolvasni:
Köszi, hogy idelátogattál, kérlek, könyörgöm: vedd komolyan és - ajánld tovább, Teérted és Drága Gyermekeidért és Minden Nemes Lényért;
SzeretetteL: holló
A webhely és lapjainak szerkesztéséhez jelentkezz be a "Bejelentkezés" linkre kattintva.
Ezután a felső szerkesztő sávon keresztül elérhető "Segítség" oldalon elolvashatod a weblap létrehozás egyszerű lépéseit!
Érdemes figyelmesen elolvasni ezt az ismertetőt! Javasoljuk, hogy olvasás közben probáld ki a működést, gyakorolj egy kicsit, mielőtt nekilátsz a honlapod oldalainak elkészítéséhez!
Ezt a szöveget most nyugodtan kitörölheted!
Ha még nem kértél és regisztráltál HuPont.hu weblapot akkor itt megteheted:
Saját Honlap Ingyen
NÉHÁNY FRISS WEBOLDAL
(MAI LÁTOGATOTTSÁG SZERINT).
1. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
tadalistapill.hupont.hu
2. Autófelvásárlás - Gyors és megbízható szolgáltatásunk.
► Használt autója értékesítése? Autófelvásárlás szolgáltatásunk gyors és kényelmes megoldást kínál. Ismerje meg, hogyan adhatja el autóját nálunk!"
infoma.hupont.hu
3. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
hvac-surrey.hupont.hu
► Crazy Cattle 3D is a wild physics-based arena game where chaotic cows clash in hilarious battles.
crazycattlegame.hupont.hu
5. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
noaheli.hupont.hu
6. 【妖精の寺】 — lilium inter spinas
► .☘︎ ݁˖ astroyosei, jóslások (est. 2023)
tunderlanyjosol.hupont.hu
7. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
testtesttest.hupont.hu
8. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
matthewra.hupont.hu
9. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
galszabolcs.hupont.hu
10. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
matekmaskepp.hupont.hu
11. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
naravnamoc.hupont.hu
12. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
godrejmsrcity.hupont.hu
13. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
havoline.hupont.hu
14. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
zedcare.hupont.hu
15. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
southerstarprestige.hupont.hu
16. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
janadimitrov.hupont.hu
► Health fitness in
jackdisuz.hupont.hu
18. bérlés / kölcsönző - Mosonmagyaróvár (PrivRent)
► bérlés / kölcsönző - Mosonmagyaróvár (PrivRent)
privrent.hupont.hu
19. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
csirketojas.hupont.hu
20. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
onlinecourse.hupont.hu
21. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
frisstojas.hupont.hu
22. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
idoninja.hupont.hu
23. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
grandeleven.hupont.hu
24. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
gipszko.hupont.hu
25. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
kensei.hupont.hu
26. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
online-education.hupont.hu
27. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
mateooliver.hupont.hu
28. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
emeurabe.hupont.hu
29. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
csirketojaskft.hupont.hu
30. Cloud Solution for Microsoft 365, SharePoint & OneDrive
► Boost productivity & control with our guide to SharePoint document management best practices. Learn how to optimize your system with metadata, governance, security, and automation for seamless collaboration and compliance.
cloud.hupont.hu
31. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
adyan.hupont.hu
32. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
muhlmarcsi.hupont.hu
33. Urban design premium apartment is launched in Bangalore
► Prestige Southern Star Premium Apartment
prestigesouthernstarlives.hupont.hu
34. JÓNÁS MESTER
► Ház- és Lakásfelújítás, Karbantartás, Festés, Víz-, hő-, hangszigetelés, Műgyanta burkolat készítése. Üvegszálból készült hajók és surf deszkák javítása, Dekor kő- és falfelületek kialakítása, Kertek fenntartása, Lakatos munka
jonasm-mester.hupont.hu
35. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
prestigesouthernstar.hupont.hu
36. Gépész szaki
► Hasznos tippek és szakmai tanácsok az épületgépészet világából – egyszerűen, érthetően, gyakorlatiasan.
gepeszszaki.hupont.hu
37. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
fknapredakk.hupont.hu
► https://www.prestigeevergreen.info/
prestigeevergreen.hupont.hu
39. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
maekmaskepp.hupont.hu
40. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
jameswill.hupont.hu
41. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
rhylee.hupont.hu